11. hét, 3. nap

Minden rendben. Egy hete voltunk orvosnál, a babácska szépen nő, szabályosan ver a szíve, és akkor éppen 26mm volt, a fejétől a popójáig. Nem kell feküdnöm, dolgozhatok, mászkálhatok, csak túlzásba ne vigyem. Juhé!

Minden rendben. Csak éppen felfordulóban van az életünk: októberben költözünk, új munkahely(ek) várnak, ezerféle új kihívás. Egy kicsit sok minden történik egyszerre. Ez életünk lehetősége - akkor miért félek tőle ennyire?

Minden rendben. Csak éppen naponta többször spontán sírva fakadok. Nem tudom, eldönteni, milyen étel esne jól. Soha nem tudom magam rendesen kialudni. Nincs semmi munkakedvem. Percek alatt lefáradok. Úgy érzem, kupiban élünk, és ettől megint sírva fakadok...

Minden rendben. Bori két hét múlva kezdi az óvodát (ahova így, hogy költözünk, mégis autóval kell majd menni), és előre tartok attól, milyen lesz a beszoktatás.

Minden rendben. Nagyon várom már az első trimeszter végét...

8. hét, 7. nap

Na ez az igazi hullámvasút, nem az első terhességem...

Kedden érkeztünk haza Borival a nagyszülőktől. Este 8-kor vacsorázni készültünk, amikor hirtelen erős görcseim lettek, és vérezni is kezdtem. Elöntött a pánik, és tudtam, hogy azonnal indulnom kell a sürgősségire. Kis hátizsákot bepakol (hátha bent tartanak), sírdogáló gyermeket apja kezébe nyom, taxit hív, kedélyesen társalogni akaró taxist sürget. Rövidre zárva: legnagyobb meglepetésemre, a baba szíve szép szabályosan ver, a vérzés oka talán kisebb leválás (a petezsák a méhfalról...) Szedjem a progeszteront, és ágynyugalom.

Azóta ágyba (na jó, kanapén stb.) nyugszom. Hála Istennek, a Férj egész héten ráért Borit szórakoztatni, játszótereztetni, vásárolni, főzni... Lemondtam minden programot a következő két hétre. Ezek közül a legjobban Csabáék polgáriját sajnálom. Kb. fél óra műlva kezdődik, a család többi része ott van, és Trónok harca részeket nézek újra, zsinórban, és várom az 1 órát, hogy rendelhessek egy Quattro formaggit az olasz éttermből...

Most várunk. 10 nap múlva megyek ellenőrzésre Kolozsvárra, addig pergetem a napokat, egyiket a másik után, semmittevésben. Egyik pillanatban őszintén bízom abban, hogy a babácska jól van, növekedik, erősödik, és márciusban majd szépen világra jön, a másikban azt vizualizálom, amikor a doki bejelenti, hogy sajnos megállt a szíve, ennek is vége (nem kell hozzá sok fantázia;, januárban már hallottuk ezt a mondatot a szájából...) Bori aranyosan viseli ezt az egészet; tudja, hogy azért pihenek sokat, és nem megyek velük sehova, mert "pici baba van a pocakomban". Várja a kistestvért. Hátha...

7. hét, 6. nap

Többször eldöntöttem már, hogy folytatom a blogot, dokumentálom a "kistesó" kilenc hónapját. Azután a félelem visszatartott: attól féltem, hogy idejekorán kezdek el terhesnaplót írni, mert talán ismét elvetélek. Bori születése óta háromszor estem teherbe, és háromszor vetéltem el. Az első kettő a hatodik hétben, magától befejeződött (megtapadási rendellenesség?), a harmadik (idén januárban) genetikai hibás volt, és bár a 7. héten hallottuk a szívhangját, 9 hetesen megállt a fejlődésben, így ez a terhesség műtéti beavatkozással végződött. 

Most minden rendben levőnek tűnik, de nehezen tudom beleengedni magam az örömbe. Ez a baba pont négy évvel és két nappal Bori után fogant. Három napja voltunk orvosnál, hallottuk a szívhangot, és a nyugtató szavakat: minden rendben, lazuljak le... Hát, igyekszem...

Az émelygés lassan, fokozatosan állt be, de mostmár egész nap tart. Rosszul bírom a szagokat, főzni nem nagyon tudok, narancslét, vizes fagyit és tormakrémet kívánok (külön-külön :-D). Bori épp nagyiéknál van, így nyugodtan lustulhatok és sajnálhatom magam. Isten hozott ismét a hullámvasúton!