2014. július 25., péntek

6. hét, 5. nap

Tegnap délután két és fél órát aludtam. Én. Aki soha nem alszom délután. Valami mégiscsak történik bennem.

2014. július 23., szerda

6. hét, 3. nap

Az első (orvosi szóhasználatban: nulladik) ultrahang. Kórház, hosszú folyosók, morcos takarítónéni, előre megbeszélt randi a fiatal doktornővel (ismerős ismerőse).

És ta-damm, ott a baba. Kerek, sötét izé (petezsák) közepén fehér rizsszem. Állítólag jó, hogy kerek, és vastag, halványabb védőgyűrű van körülötte. Ja, és talán nem is egyedül van a rizsszem. Ikertesóból lehet gyerek, vagy első napokban el is halhatott, később kiderül. Ikrek gondolata egyszerre vonz (érdekesek, egy verekedéssel két gyerek) és elijeszt (dupla etetés, sírás, pelenkacsere...). Szívhanghallgatás 10 nap múlva.

Nem tudom, mit érzek. Hazaérkezve bőgtem egy sort a takarítónéni miatt, aki rámmordult, hogy menjek a folyosó szélén, nemlátom, hogy fel van mosva? (a szélén is fel volt...) Vagy nem is miatta? 

2014. július 18., péntek

5. hét, 5. nap

Megkaptam a terheskönyvecskémet. Nagyon irreális az egész: bemondtam a házidokinéninek (kedvenc!), hogy szerintem állapotos vagyok, erre hip-hop, lett is könyvem róla. Így könnyű :-D (Azért már szeretném ultrahangon is látni a kis ebihalat...)



S ha már van, bele is olvastam. Jól meglepődtem. A rendszeres fogmosásra való felszólítás mellett ugyanis szó van benne az igény szerinti szoptatásról és a hordozásról is. Egy minisztériumi kiadványtól nem számítottam ilyen "forradalmi" gondolatokra.

Közben kutya bajom, leszámítva némi fáradékonyságot és puffadást (a karalábéleves is biztosan közrejátszott). Szinte várom már a hányingert (haj, de fogom én ezt bánni később), hogy érezzek valami egyértelműt.

2014. július 17., csütörtök

5. hét, 4. nap

Kezdődik. Két nappal ezelőtt pozitívat jelez a terhességi teszt. A Férjjel ketten nevetgélve nézzük egymást: ez azt jelenti, hogy babácskánk lesz? Anyáink telebőgik a telefont. Igyekszünk nem beleélni magunkat, hisz bármi történhet még (vetélésszázalékokat emlegetünk), de közben már azt is tudni véljük, hol lesz a keresztelő.

Irány az internet, okosodjunk, hogy is néz ki ez a sejtkezdemény a pocakomban. Jól ledöbbenünk, amikor kiderül, megvan az már 2mm-es is, és határozottan egy ebihalra emlékeztet. Nem hányok, nem érzek semmit (csak érezni vélek némi fáradékonyságot, de hát kánikula van...), picit olyan vagyok, mintha becsíptem volna, mindent eltörtök és felborítok. E téren a rekord (egyelőre?) a hűtőből együtt kizúduló üveg pálinka (kár érte, Albi-féle szilágysági szilva volt) és jénai, benne az ebédünkkel. Férj pont romeltakarítás közben érkezik haza, csendesen megállapítja magában, hogy mi lesz még itt, és már meg sem szólal, amikor látja, hogy egy elegáns mozdulattal beledobom a készülő levesbe az egész szál kaprokat. Végül is így is meg lehet enni... Kirobban a nevetés, némi könnyel és ölelkezéssel, amikor rájön: krémleves lesz, a botmixer elbánik a kaporral is.

Mi lesz még itt?