2014. december 23., kedd

28. hét, 2. nap

Torokfájás, köhögés, éjszakai izzadás, ráadásnak kötőhártyagyulladás, és mindez közvetlenül karácsony előtt. Nem vidám...

2014. december 21., vasárnap

27. hét, 7. nap

Tegnap este egy kicsit megijedtem. Épp templomban voltam (a konfirmandusok énekeltek, ritka pocsékul, de nem hiszem, hogy van összefüggés :-D ), amikor éles, késszúrásszerű fájdalom hasított a hasamba, pontosabban a pocakom felső felébe. Levegőt is alig kaptam. 1-2 perc múltán úgy döntöttem, kimegyek, és a mozgástól el is múlt, csak valami tompa sajgás maradt. Ezután kb. másfél óra próba következett a karácsonyi színdarabra, mialatt egyre kellemetlenebb lett a sajgó érzés. Sejtettem, hogy a megoldás egyszerű: lefeküdni, ellazulni. Amint ezt otthon megtehettem, rendbe is jött, de azért maradt bennem egy kis félelem: ugye, nem történt semmi baj? Isten hozott minket a harmadik trimeszterben...

2014. december 15., hétfő

27. hét, 1. nap

Kész szervezési bravúr számontartani minden "orvosos" időpontot, különösen ebben a hónapban. Háziorvos, endokrinológus, diabetológus, nőgyógyász, ebből háromnak labor is, három különböző helyen, időpontkérések, sorbanállás, eredmények... a nagy pozitívum az, hogy egyelőre minden érték teljesen rendben levőnek tűnik. Csak így tovább...

2014. december 12., péntek

26. hét, 4. nap

Egyre egyértelműbben érzem Boribaba mozgását, rugdalózását. A Férj állandóan vadássza, de csak néha sikerül elkapnia. Egyszer összejött neki az is, hogy nyomkodta a pocakomat, mire a baba visszanyomott, mindezt többször. Madarat lehetett volna fogatni vele :-) Amikor épp valahol emberek között vagyok, és lefoglal pl. a munka vagy egy megbeszélés, egy-egy finom kis mocorgás mindig kizökkent és csendes mosolygásra késztet. Azt hiszem, hiányozni fog ez az érzés szülés után. A már kevésbé, amikor apró lábak célzottan a húgyhólyagomat tapicskolják :-D

2014. november 25., kedd

24. hét, 1. nap

Ezért fakadtam ma sírva, egy órán belül kétszer:

Először
Hetek óta alig főzök, mert sehogy nem akar íze lenni az általam készített dolgoknak (vagy az ízérzékelésem változott, vagy nincs elég türelmem...) Ma azonban rámjött, hogy főzök egy finom kis rizottót (anya-féle húslevessel, még Olaszországból hozott parmezánnal stb.) Hogy biztosan nem fogyjon el a türelmem, kavargatás közben neteztem, és hogy ne fájjon a derekam a sok leüléstől-felállástól... - na, itt a fotó, így érthetőbb (vajon a képernyőn miért egy autósülés-hirdetés látható?):
Kb. háromnegyed óra töltögetés-kavargatás után a rizottó olyan lett, mint egy álom: roppanós, de krémes és nagyon aromás. Amikor késznek ítéltem, lefedtem, és beléptem a nappaliba, ahol a Férj épp valakivel beszélgetett. A vendég tíz perc múlva távozott, addig a rizottó is épp felszívta, amit még fel kellett, tányérok a asztalra - és akkor vettem észre, hogy nem zártam el a tüzet alatta. Szinte fele ropisra égett, tetejét megettük, zakuszkás kenyérrel lenyomtattuk. A bőgés úgy közbe-közbe jött, szakaszosan, némi önsajnálattal (pocsék háziasszony vagyok, ésatöbbi) fűszerezve. 

Másodszor
Ebéd után anyával beszélgettem telefonon, többek között arról, hogy milyen profi (2-3 évesnek való!) játékokon akadt meg a szeme a Lidl-újságban. Amikor letettem, mesélem a Férjnek, hogy az anyósa hogy beindult. Erre a reakció: "Jó, hogy nem akar az öregotthonban egy helyre előfizetni az unokának..." Na ekkor jött a következő sorozat bőgés: az én pici babám is egyszer öreg és tehetetlen lesz, brühühü... A slusszpoén a férji vigasztalás: "azt mi már úgysem érjük meg..."

2014. november 15., szombat

22. hét, 6. nap

És megérkezett a gyomorsav. Várandós csoportban meg terhestornán is hallottam már emlegetni, szó volt pár gyógymódról is (citromos víz, olajbogyó magvastól, Perla Moldovei víz, Rennie, homeobogyók stb.), de azt hittem, engem egyelőre elkerül. Én bohó. Most már értem a megfogalmazást, hogy "a fülemen jön ki a sav". Érzem az égető érzést az egész nyelőcsövemben és a torkomban, elsősorban esténként. Akkor most nekiállhatok, hogy a fenti listát egyenként végigpróbáljam...

Frissítés: a Rennie, egyelőre, egész jó...

2014. november 13., csütörtök

22. hét, 4. nap

Kislány!!! Ma egészen egyértelműen megmutatta magát, és azt, hogy mije van ill. nincs. Biztos, hogy egy kisfiúnak is épp így örültünk volna, de valahogy nagyon lányra voltunk beállva (még a nagyapja is, mint utólag kiderült...) Az ultrahang nagy élmény volt a nagyanyjának is: hangosan nevetett pl. mikor a doki közvetítette, hogy a kisasszony most  éppen megfogta a lábfejét (na, ezt a hajlékonyságot nem az anyjától örökölte :D). Hazafele úton, az Auchanban megállva kénytelen voltam beszerezni egy cuki rózsaszín rugdalózót. Ha mégis fiú lesz, magyarázhatjuk majd neki a gyerekkori fotóit :D :D :D

2014. szeptember 25., csütörtök

15. hét, 4. nap

A második trimeszter tényleg sokkal lazább. Semmi émelygés, aluszékonyság. A derékfájásom is alábbhagyott, néha kisebb rásegítéssel: Zsigmond doki azt mondta, hogy néha egy-egy szem diclofenac-tablettát nyugodtan bekaphatok. Éljenek a "drogok"! :-)

A "kismamaland" olyan, mintha egy teljesen új világba csöppenne az ember, ahol fogalma sincs semmiről. Tegnap Esztert bombáztam a kérdéseimmel állami juttatások,  szoptatós melltartók, fürdetőszerek, babaruhák stb. témájában. A legbénább kérdés valószínűleg az volt, hogy milyen ruhába kell öltöztetni egy újszülöttet pl. kórházból hazahozáskor. Eszter egyből vastag kezeslábasról kezdett beszélni, de én leállítottam: "Kezdjük csak az elején! Van rajta egy pelenka - és aztán?" Bele kell tanulnom magam ebbe az új univerzumba...


2014. szeptember 19., péntek

14. hét, 5.nap

Aki azt hiszi, hogy majd ha eljön az ideje, besétál pár boltba, és simán beszerzi a 48-50-es kismamanadrágokat és -felsőket, az nagyon téved. 

Azon nem lepődtem, meg, hogy az egy szál vásárhelyi boltban, amely úgy hirdeti magát, hogy kismama ruhákat árul, semmit sem találtam. A kínálat néhány silány minőségű, kisméretű nadrágban ki is merül. A kolozsvári c&a-ban tájékoztattak, hogy nem tartanak terhesruhákat, a debreceniben pedig elég gyengus a felhozatal (egyetlen fekete nadrágot vettem, azt is az xxl részlegről). A h&m-nek van még kismamavonala, de csak ici-pici mértekben, csupa slim nadrággal. Végül a leendő nagymama hívta fel a figyelmemet a bonprix meglehetősen széles kínálatára. Összeválogattam ezt-azt, meg is rendeltem, most várom (van 14 napos pénzvisszafizetési garanciájuk, így nem kockáztatok túl sokat). Ne mondjam, hogy a nagy megrendelés leadása után két nappal kapom a hírlevelet: most két napig 15%-kal olcsóbban rendelhetek. Így jártam...


2014. szeptember 15., hétfő

14. hét, 1. nap

Nyaraltunk. Kicsit össze-vissza dolog lett belőle (3 nap után otthagytuk a tengerpartot, mert pocsék volt az idő...), de azért jó volt máshol lenni és más dolgokat tenni. Az konkrétan kevésbé volt jó, amikor Zoli két napig ki sem jött a szunából Zalakaroson, és meg tévézhettem és olvashattam, mert - ugye - a kismama nem szaunázhat, nem termálozhat (sem a szoptatós anya, mindez * három gyermek, azaz még vagy 6 évig :D). Én is kiélhettem magam azonban az Ikeában, ahol meg is ejtettük az első gyerektémájú vásárlást: megvettük a kiszemelt kiságyat, minden belevalóval együtt. Jó érzés volt...

Az érzelmi hullámvasút mostanában egyre meredekebb, én sem tudom követni magam. Óráról órára változik a hangulatom. Minden tiszteletem a Férjé...

2014. szeptember 6., szombat

12. hét, 6. nap

Ujjé, a babácska jól van, még igen fürge és élénk :D

Voltunk dokinál, méghozzá Kolozsváron. Egy ideje már foglalkoztatott a gondolat, hogy magánklinikán kellene szülni, ahol az apa is bent lehet, nem ordibálnak az emberre morcos takarítónénik, és az embernek van gusztusa ráülni a wc-re. A vásárhelyi magánszülészetről nem sok jót hallottam, a kolozsvári Gynia-nak viszont jó híre van. Amúgy is kellett volna ultrahangra mennünk a 12. héten, meg Kolozsvárra is ugyanekkor, ezért kértem egy időpontot dr. Zsigmond Istvánhoz.

Az igazság az, hogy minket meggyőzött a doki is, a hely is. Mindenki kedvesen mosolyog, az épület kicsit olyan, mint egy wellness-szálloda, a doki értelmes és alapos. Megmért ezt-azt (nyaki redő, orrcsont), minden bőven határértéken belül van. A dupla teszre csuklóból nemet mondtunk: számomra értelmezhetetlne pl. egy olyan eredmény, hogy "a baba 70 százalékos eséllyel Down-kóros". És mi van, ha nem? És mi van, ha igen? Akkor is a miénk... (Persze könnyebb kimondani-leírni, mint elképzelni...) A doki egy szóra értette az álláspontunkat, és léptünk tovább. Következő vizsgálat 5 hét múlva. Akkor már kiderülhet, fiú-e vagy lány (hiába voltunk mindketten ráállva a lányra, most valamiért nagyon fiút sejtek...).

2014. augusztus 27., szerda

11. hét, 4. nap

Megfáztam. Sajnálom magam. Nem szedhetek gyógyszert. Szeretnék gyógyszert szedni. A házidokinéni nem vesz komolyan: igyak mézes teát. :P
A nadrágok kezdenek gyanúsan szűkek lenni. Émelygés gyakorlatilag megszűnt, de kevés ételt kívánok.
Nem akarok dolgozni. Nyaralni akarok.

2014. augusztus 20., szerda

10. hét, 4. nap

Hétfő reggel álomittasan, pizsamában támolygok ki a nappaliba. A férj már nagyon virgonc, nincs kismama-mennyiségű alvásigénye, régóta ébren van. Kedvesen köszön. Opciói (a teljesség igénye nélkül):
- Jó reggelt, Kicsikincsem! Hogy aludtál?
- Szia, Babám! Nem zavart a horkolásom az éjjel?
Netán: - Boldog házassági évfordulót! (Igen!)
Ehelyett a valóság:
- Asszony, mekkora dudáid lettek! Pfáj-jáj-jáj!
No comment.

2014. augusztus 14., csütörtök

9. hét, 4. nap

Egy kicsit elmaradtam a beszámolóval, de most gyorsan pótolom: Kb. 10 napja mentünk vissza ultrahangra és ...ta-damm... hallottuk a babácskánk szívhangját. Igen, így, egyes számban. Úgy tűnik, hogy kettőnek indult, de az egyik nagyon hamar megállt a fejlődésben. Lehet, hogy nekünk egyszerre egy gyermek is elegendő kihívás lesz :-D

Közben a hőség egyre elviselhetetlenebb. Gyakorlatilag alig vagyok képes bármit csinálni. Főzés, mosogatás szóba sem jöhet. Minden szagra érzékeny vagyok, enni is csak néhány dolgot sikerül (nagy kedvenc pl. a jéghideg kefír). El sem tudom képzelni, hogy mi lenne, ha pl. egy kétéves itt sertepertélne körülöttem, és vele is foglalkoznom kellene. Így azonban megtehetem, hogy sokat semmitteszek, és számolom a napokat a nyaralásig. Még 23.

2014. augusztus 2., szombat

7. hét, 6. nap

Már egy hete csak a ... z émelygés osztja be a napjaimat. Délelőtt csak "safe mode"-ban működöm, gyakran leheverek, főzni, mosogatni nem tudok a szagok miatt, és messzire kergetem a férjet, ha túl "illatosnak" ítélem (dezodor, szappan, kávé, bármi ide számít). Délután 2-3 körül azután fordul a kocka: minden rendben van, enni is tudok, pár korty kávé is jöhet, dolgozom meg minden - egészen kb. 10-ig, amikor beleájulok az ágyba, előre tudva, hogy reggel mire ébredek. Tudom, hogy eddig tulajdonképpen olcsón megúsztam, de remélem, hogy mindez nem tart tovább az első harmadnál. Ja, és a derekam is fáj elég rendesen, nem a babácskától, viszont miatta nem kaphatok be semmilyen gyógyszert...

Tegnapi (délelőtt!) kedvenc jelenetem: leejtettem a gyümölcslé kupakját, és megkértem a férjet, hogy hajoljon le érte helyettem (derékfájás, ugye...). Erre ő: "Julkám, te kihasználod az állapotodat, pedig az állapotod még sehol sincsen!" Uff.


2014. július 25., péntek

6. hét, 5. nap

Tegnap délután két és fél órát aludtam. Én. Aki soha nem alszom délután. Valami mégiscsak történik bennem.

2014. július 23., szerda

6. hét, 3. nap

Az első (orvosi szóhasználatban: nulladik) ultrahang. Kórház, hosszú folyosók, morcos takarítónéni, előre megbeszélt randi a fiatal doktornővel (ismerős ismerőse).

És ta-damm, ott a baba. Kerek, sötét izé (petezsák) közepén fehér rizsszem. Állítólag jó, hogy kerek, és vastag, halványabb védőgyűrű van körülötte. Ja, és talán nem is egyedül van a rizsszem. Ikertesóból lehet gyerek, vagy első napokban el is halhatott, később kiderül. Ikrek gondolata egyszerre vonz (érdekesek, egy verekedéssel két gyerek) és elijeszt (dupla etetés, sírás, pelenkacsere...). Szívhanghallgatás 10 nap múlva.

Nem tudom, mit érzek. Hazaérkezve bőgtem egy sort a takarítónéni miatt, aki rámmordult, hogy menjek a folyosó szélén, nemlátom, hogy fel van mosva? (a szélén is fel volt...) Vagy nem is miatta? 

2014. július 18., péntek

5. hét, 5. nap

Megkaptam a terheskönyvecskémet. Nagyon irreális az egész: bemondtam a házidokinéninek (kedvenc!), hogy szerintem állapotos vagyok, erre hip-hop, lett is könyvem róla. Így könnyű :-D (Azért már szeretném ultrahangon is látni a kis ebihalat...)



S ha már van, bele is olvastam. Jól meglepődtem. A rendszeres fogmosásra való felszólítás mellett ugyanis szó van benne az igény szerinti szoptatásról és a hordozásról is. Egy minisztériumi kiadványtól nem számítottam ilyen "forradalmi" gondolatokra.

Közben kutya bajom, leszámítva némi fáradékonyságot és puffadást (a karalábéleves is biztosan közrejátszott). Szinte várom már a hányingert (haj, de fogom én ezt bánni később), hogy érezzek valami egyértelműt.

2014. július 17., csütörtök

5. hét, 4. nap

Kezdődik. Két nappal ezelőtt pozitívat jelez a terhességi teszt. A Férjjel ketten nevetgélve nézzük egymást: ez azt jelenti, hogy babácskánk lesz? Anyáink telebőgik a telefont. Igyekszünk nem beleélni magunkat, hisz bármi történhet még (vetélésszázalékokat emlegetünk), de közben már azt is tudni véljük, hol lesz a keresztelő.

Irány az internet, okosodjunk, hogy is néz ki ez a sejtkezdemény a pocakomban. Jól ledöbbenünk, amikor kiderül, megvan az már 2mm-es is, és határozottan egy ebihalra emlékeztet. Nem hányok, nem érzek semmit (csak érezni vélek némi fáradékonyságot, de hát kánikula van...), picit olyan vagyok, mintha becsíptem volna, mindent eltörtök és felborítok. E téren a rekord (egyelőre?) a hűtőből együtt kizúduló üveg pálinka (kár érte, Albi-féle szilágysági szilva volt) és jénai, benne az ebédünkkel. Férj pont romeltakarítás közben érkezik haza, csendesen megállapítja magában, hogy mi lesz még itt, és már meg sem szólal, amikor látja, hogy egy elegáns mozdulattal beledobom a készülő levesbe az egész szál kaprokat. Végül is így is meg lehet enni... Kirobban a nevetés, némi könnyel és ölelkezéssel, amikor rájön: krémleves lesz, a botmixer elbánik a kaporral is.

Mi lesz még itt?