41. hét, 4. nap

Március 26., a nap, amit 8 hónapja emlegetünk. Csak épp a baba nem tud róla: esze ágában sincs kibújni. Ma voltunk dokinál, szívritmus jó, összehúzódások nincsenek, elvileg nyugodtan várhatnánk még akár egy (két) hetet is....ha... Ha nem viszketnék, mint állat, és nem aggódnánk egyre jobban, hogy talán mégis epepangásom van. Ezt elmondtuk a dokinak is, aki - részben talán a megnyugtatásunkra - vérvizsgálatot javasolt. (Tíz napja miért nem? Akkor talán nem hangsúlyoztam eléggé, hogy én TÉNYLEG nagyon viszketek...). 

És láss csodát: pár óra múlva cseng a telefonom, a doki hív, hogy elmondja, hogy megvan a laboreredmény, és minden jel arra utal, hogy terhességi epepangásom van. Tá-dámm. Az ő javaslata az, hogy holnap - oxitocinos szülésindítás és pár óra vajúdás után - ejtsük meg a császármetszést. Megnyugtat az, hogy végre tudunk valamit. Holnap, március 27-én, megszületik a lányunk. Hihetetlen...

41. hét, 3. nap

Sokáig az tartott vissza a teherbeeséstől, hogy úgy gondoltam, ekkora túlsúllyal felelőtlenség babát vállalni. Igaz, hogy - hál' Istennek - minden egészségi mutatóm (vérnyomás, cukorszint stb.) teljesen rendben volt (a pajzsmirigy pedig kezelés alatt), mégis úgy terveztem, fogyok 10-15 kilót, és majd aztán jöhet a baba. Hát ő másként gondolta. Igaz, akkor már nem aggódtam annyira e témában, elsősorban a háziorvosomnak köszönhetően, aki megnyugtatott: az ő túlsúlyos nővére három egészséges gyermeket hordott ki és hozott világra minden komplikáció nékül (ismeretlenül is köszönöm, dokinéni nővére! :-) 

A terhesség alatti további hízástól feleslegesen tartottam. Most +8kg-nál tartok úgy, hogy az édességet sem vonom meg magamtól. Ez kevesebb, mint a baba, magzatvíz, méhlepény és egyebek súlya. Hogy könnyebb lett volna-e 20 kilóval könnyebben kihordani a babát? Nehéznek - a szó "súlyos" értelmében - csak az utóbbi néhány hétben találtam. Biztos, hogy könnyebb lett volna, bár inkább egy kis plusz edzettség hiányzik. Majd a következőnél kipróbálom :-)

41. hét, 2. nap

Nem értem én egészen pontosan ezt a számolósdit: az utolsó menstruáció első napjától már eltelt a 40 hét, de a kiírt időpont holnapután van. Na mindegy, bárhányadik hét is van, a leányzónak esze ágában sincs kifele készülődni.

Nyűgös vagyok és morcos. Rosszul és keveset alszom, viszketek, mint állat, zsibbadnak az ujjbegyeim, fáj a talpam, néha farkaséhes vagyok, néha alig bírok enni, és közben lelkiismeretfurdalás gyötör, amiért nem vagyok derűs és felvillanyozott. Persze közben nem tévesztem szem elől a lényeget: egy babácska készül világra jönni, aki belőlünk van, és akiért már látatlanban odavagyunk. Csak szánná már rá magát :-)

38. hét, 5.nap

Decemberben azt hittem, hogy a 7. hónapban elkapni egy jó kis virózist az igazi móka. Tévedtem. A 9. hó közepén még érdekesebb. A Férj importálta, szendved is tőle vagy két hete, és most már én is csatlakoztam. Gyenge vagyok, mint az őszi légy, torkom kapar, köhécselek, néha picit ráz a hideg, és van egy sejtésem, hogy ez még csak a bevezető :-(

38. hét, 3. nap

A tegnap nagyon szép estém volt. A Férj mifikés lányai meghívtak egy, pontosan meg sem nevezhető estére. Teával, fánkkal és aranyos dekorációval vártak, az én dolgom pedig annyi volt, hogy meséljek a babavárásról. Nagyon jó kérdéseik voltak, belőlem pedig ömlött a szó. A végén imádkoztak értünk és a babácskáért, kis kártyákra jókívánságokat írtak nekünk, és egy szép babanaplóval is megajándékoztak. Jó volt azt érezni, hogy szeretnek minket, a mi kis alakuló családunkat, és elhangzott az is, hogy a mi példánk megerősítés számukra, hogy a házasságnak és gyerekvállalásnak van jövője. Bevallom, alaposan meghatódtam...